2010. szept. 14. 13:19 - írta KuffnagelBela

Tekintettel arra, hogy gombaszezon van, elmentem a Bosnyák téri piacra, hogy körbeszaglásszam a témát. Mi merre mennyi hogyan stb.

Eredetileg abból a megfontolásból mentem, nem lehet-e olyasféle tevékenységgel némi zsebpénzt szerezni, hogy mondjuk elmegyek kirándulni a hegyekbe, és hazatérvén 10 kg gombával 8-at eladok, mert úgyse tudom időben elfogyasztani, 2 kg-ot pedig elfogyasztok.

Nos, ez már egy ideje nem így működik, ugyanis engedély nélkül a túrista max. 2 kg. gombát vihet haza, kivéve, ha van engedélye a terület tulajdonosától, hogy kereskedelmi mennyiséget is szedhet. Továbbá őstermelői igazolvány is szükséges ahhoz, hogy a piacon egyáltalán árulhassak gombát. Egyébként a piacon ingyen vizsgálják a gombát, ha árulnám, csak helypénzt kéne fizetnem.

Amúgy érdemes mostanában a Bosnyák téri piacra látogatni gombáért, mert a gomba kilója 1500 Ft. A nagy őzlábgombáé és a rókagombáé is. Nem kell rohanni, bőven van belőlük. Összevetve a Bosnyák téri árakat más piacok áraival bátran állíthatom, hogy gazdaságos, mert azt mondták, hogy a rókagomba a Lehel téren pld. 4000 Ft/kg és ennek ellenére hamar el is fogy.

Most nem vettem gombát, mert tele a hűtőm mindenfélével és először azt kell megenni, de ha legközelebb rókagombás tojásrántottát szeretnék enni, tudom, hová kell menni.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2010. júl. 26. 17:28 - írta KuffnagelBela

Nézem az Origo cikkét, hogy éppen ki nyerte a hetet - az RTL klub, vagy a TV2.

Ebből az derül ki, hogy az AGB Nielsen cég szerint Magyarországon hány millióan és miféle műsorokat néznek. Feltűnő, hogy csak RTL Klub, Tv2, esetleg M1 van a csatornák között. Mivel ezeket én elég ritkán nézem, mert a híreket inkább a HírTv-ben vagy az Echo-n nézem, továbbá rengeteg ismeretterjesztő műsort is nézek, gyanakodni kezdtem. Honnan szedik ezek, hogy mit néz a magyar ?

Itt egy link a módszertanhoz.

Ezek szerint kemény 1040 ember Tv nézői szokásait vetítik ki  10 millió  lakosra.

De a magyarázatban ott a lóláb is.

"A cél az, hogy a televíziós társaságok és a reklámozók egy független forrás segítségével ellenőrizhessék a műsorok népszerűségét."

Most már értem, hogy miért pont ebben a két csatornában reklámoznak a legtöbbet a hirdetők.

Azért, mert az ő marketingeseik nem mondhatják el magukról, hogy "hülye azért nem vagyok".

Kérdés: Annyira hülye az ország népe, mint a marketingesei ?

Szerintem nem, ők biztosan más műsorokat néznek milliószámra, nem ezt a két kereskedelmi agymosást.

Bizonyára rengeteg férfi nézi a sport csatornákat, és rengeteg nő a különféle szappanopera csatornákat.

És hogy honnan lehet sokkal korrektebb statisztikákat szerezni ? Elárulom: az IpTv szolgáltatóktól. Ők ugyanis percről percre pontosan tudják, ki mit néz, mivel a Set Top Box mindig csak 1 stream-et kap, és mi választjuk ki a távirányítóval, hogy mi legyen az.

Nos ezek után ki gondolhatja komolyan, hogy nem az RTL Klub és a TV2 áll a nagyszabású megtévesztés mögött ?


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2010. máj. 19. 23:13 - írta KuffnagelBela

Egy-két éve vettem egy jó kis notebookot, Acer Aspire 5720, méghozzá azért, hogy bárhová magammal vihessem, és legyen modern, legyen benne elég RAM, hogy a fotóimat fel tudjam dolgozni. Ehhez viszont természetesen modern operációs rendszer kellett, akkor még a Vista volt az új, és ez azért volt jó, mert a különféle RAW konverterek és képfeldolgozó programok legújabb verziói is hajlandók futni rajta.
Természetesen nem csak kép feldolgozásra használtam, hanem játékra is video tömörítésre is (a Vista Windows movie makere kiváló wmv fájlokat képes csinálni MPEG2-ből harmadakkora méretben - ehhez persze nem elég a legolcsóbb Vista).

Eleinte ment is, mint a golyó, akadozás nélkül, habár csak egy Geforce 8400GS kártya van benne, de ahogy öregedett, egyre inkább szakadozott a játék, és komolyabb feladatoknál elkezdett túlmelegedni, olyannyira, hogy a védelem néha le is kapcsolta. Örömmel jelentem, hogy kiváló a termikus védelme, nem hagyja, hogy megsüljön, adatvesztés sem történt.

Elkezdtem utána járni, miért melegszik ez, kerestem Interneten is hasonló jelenséget, és találtam. Ennél a típusnál mások is panaszkodtak hasonló melegedésre, és mindenféle megoldásokat találtak ki. Még a BIOS frissítést is kipróbáltam terápiának, de lényegi megoldást nem jelentett, talán kicsit stabilabb lett a rendszer. Régebben próbáltam már leszedni az alsó lemezét, de sehogy se jött, nem erőltettem. De most már utána akartam járni a dolognak, és nagy nehezen addig feszegettem, míg ki nem derült, hogy csak néhány kiálló műanyag rögzítésről van szó, és sikerült leszedni az alját.

Ott egyből világossá is vált a probléma oka: a hűtőbordák közötti rések annyira keskenyek, hogy a nagyobb porcicák könnyen el tudják tömíteni, és ezáltal a légáramlást teljesen leállítani. A kis ventillátor pedig nem képes komolyabb légáramlatot kelteni, ugyanakkor tiszta légutak esetén ez is bőven elég.

Tisztítás után az addigi 70-90 fok Celsius közötti hőmérséklet lement 55-70 Celsiusra, és a 70 fokot még teljes terhelés mellett sem lépi túl. A video konvertálás pedig 17 fps helyett ismét 50 fps-el működik.

Tanulság: ha valakinek nagyon forrósodik a notebookja, tisztítsa vagy tisztíttassa ki a hűtő rendszerét.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2010. ápr. 15. 14:44 - írta KuffnagelBela

A ballibek olyan alakok, akiknek zavarja tisztánlátását a valóság.

 

(Nemcsak ők olyanok, de ők biztosan)


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2010. ápr. 4. 1:07 - írta KuffnagelBela

Azért, hogy tényleg legyen csodálatos dolog egy csodálatos blogban :).

Nemrég felfigyeltem egy hírre az egyik hírlevélben. Mégpedig arra, hogy Egyiptomban ismét Mária jelenés volt 2009. decemberében. Már korábban is volt ott jelenés, amint kiderül az néhány angol nyelvű riportból.

http://www.youtube.com/watch?v=NKHaNMTRF1o

http://www.youtube.com/watch?v=S_X8l9OcEDI

Akkor még csak fényképezőkkel és filmfelvevőkkel örökíthették meg filmre az akkori szemtanúk. Tehát Mária nem csak a kiválasztottaknak, hanem a más vallásúaknak és a  technikának is megjelent.

2009.12.11.-én viszont újra megjelent, különös erős fényjelenségek kíséretében, amelyektől felragyogtak a templom keresztjei is.

http://www.youtube.com/watch?v=3LO7md39zjs

Ha böngészitek a kapcsolódó videókat, további csodákra is lelhettek.

Békés ünnepet mindenkinek!


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Régebbiek | Végére »